Az első és az utolsó találkozás Ferenc pápával: öröm és megrendültség között
Gedő Ágnes - Vatikán
A keresztény ember öröme egy benső ajándék, melyet nagylelkűen továbbadva nemhogy fogyna, hanem egyre csak növekszik... hányszor hallottuk ezt az elmúlt 12 évben a pápai beszédekben? A szomorúságban, megrendültségben, amit kedden este éreztem a Szent Márta-házban Ferenc pápa ravatala előtt, ezek a gondolatok jártak a fejemben. Ültem a padsorok között, a vatikáni alkalmazottakkal, a pápa „munkatársaival”, és a családommal együtt... néma csendben... és emlékeztem.
A kisebbik lányom még egy éves sem volt, amikor az alig két hónapja megválasztott Ferenc pápa reggeli szentmiséjén részt vehettem éppen itt, a Szent Márta-ház kápolnájában. És nemcsak részt vettem, hanem a ceremóniamester váratlanul rám bízta a hívek könyörgésének felolvasását... mintha csak az otthoni plébánián lennénk... próbáltam erre gondolni, hogy ne legyen rajtam úrrá az izgalom... és végül is családias volt a hangulat, hiszen Ferenc pápa mindig is a „világ plébánosa” volt. Szentbeszédében az örömről szólt, rögtönzött szavakkal, egyszerűen, mégis lényegbevágóan. Aztán eljött a pillanat és kimentem az ambóhoz, mellettem az oltár másik oldalán a Szentatya... és egy pár másodpercig senki nem szólt. Végignéztem a kápolnán, az imába mélyedt komoly arcok fölött, és megszállt a nyugalom, belső béke és derű töltött el. Elmondtam a hívek könyörgését... Ascoltaci o Signore... Kérünk Téged, hallgass meg minket!
A szentmise után pár szót válthattunk vele, kezet fogtunk és kértem, hogy küldjön áldást a gyerekeimnek. Kedves, derűs, mosolygós, lendületes volt, az egész a lehető legtermészetesebben zajlott. Mint ahogy a többi találkozáskor is ezt az odafigyelő, nyitott szeretetet láttam a szemében. Amikor az Apostoli Palotában jelen lehettem a magyar köztársasági elnökök látogatásaikor, amikor a vatikáni betlehem kiállításon egyenesen odajött hozzánk és megáldotta a gyerekeimet, amikor átvehettem tőle a Szent József-szobrot, amit a magyar covid árváknak küldött...
És most eljött az utolsó találkozás, a búcsú pillanata... ugyanaz a kápolna... az imába mélyedő tekintetek... kimegyek az oltár elé és köszönetet mondok neki az elmúlt 12 évért, az áldásokért. Átkarolom a gyerekeim vállát, és odasúgom: látjátok, ott olvastam a hívek könyörgését... és a szomorúság alatt eltölti a lelkemet a belső béke, nyugalom... a svájci gárdisták rezzenetlen arccal vigyázzák örök álmát. Isten veled, Szentatya!