Jézustól Krisztusig – Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvétvasárnapra

Egy kisfiút szülei minden év nyári szünetében elvittek nagymamájához.

Egyszer a fiú azt mondta a szüleinek: „Most már elég nagy vagyok. Mi lenne, ha idén egyedül mennék nagymamához?”

Rövid tanácskozás után a szülők beleegyeztek. Édesapja elkísérte kisfiát az állomásra, ellátta még néhány tanáccsal, miközben a fiú azt gondolta magában: „Tudom, tudom, már százszor hallottam ezeket a tanácsokat!”

Megérkezett a vonat és az édesapa még ennyit mondott fiának: „Fiam, ha hirtelen rosszul érzed magad vagy félsz, akkor ez legyen nálad!” – és beletett egy kis cetlit a fiú zsebébe.

A fiú most ült először egyedül a vonaton, szülei nélkül.  Nagyon élvezte függetlenségét. Figyelte az ablakon keresztül a tájat, aztán megjelent néhány fura idegen, meg néhány kevés bizalmat sugárzó ember is. A kalauz is számonkérte, miért utazik egyedül, aztán meg néhány alkoholtól mámoros ember is zajongott körülötte.

Egyre jobban eluralkodott rajta a félelem és a kétségbeesés. Lehajtotta fejét és könnyek szöktek a szemébe.

Ekkor jutott eszébe, hogy édesapja mit mondott: ha félsz vagy rosszul érzed magad, vedd ki a zsebből, amit adtam neked”. Remegő kézzel kivette a zsebéből a kis cetlit, amelyen ez volt olvasható: „Fiam, az utolsó kocsiban vagyok.”

Isten ajándékozza az életet. Minden emberben elrejti arcának egy-egy részletét. Nem erőszakolja rá magát senkire. Nem játszik „istenesdit”. Neki fontosabb az, hogy szeressen ingyen és teljesen.

Karácsonykor észrevétlen jelenik meg az Emberfia képében. Nem kap szállást, jászolban fekszik, nincs semmi feltűnés...

Ez a Fiú, Akit Jézusként ismerhetek meg, megmutatja, hogyan lehet szépen Istennel élni. Minden tettében, minden szavában Isten jelenik meg. Működése idején is embertől emberig megy, mindenkivel jót tesz és továbbáll. Legtöbbször még azt is megtiltja, hogy beszéljenek jótetteiről. A lényeg számára mindig az, hogy felragyogjon Isten dicsősége.

Ő AZ ENGEDELMES FIÚ.

Az engedelmes Fiú, aki mindig meghallgatja Atyjának tanácsát. Saját földi életének vonatán úgy utazik, hogy folyamatosan tudatában van Isten jelenlétének. Folyamatosan hallgatja Atyja hangját, Atyja Szentlelkének sugallatait, folyamatosan tudni akarja Atyja akaratát.

Amikor Nagypénteken egyedül érzi magát, akkor is Istenhez folyamodik. Amikor az egyedüllét érzése keríti hatalmába, akkor is átadja magát Atyjának, Akinek jelenlétét akkor nem érzi.  

Körülötte idegenek toporzékolnak, megfeszítik Őt, Aki szeretettel közeledik feléjük.

Az emberek nagyrésze ma sem ismeri fel Őt, sem Isten cselekedeteit, mert az emberiség nagyrésze valami mással van elfoglalva. Saját magával.

Az engedelmes ember helyébe a magát „önálló”-nak nevező ember magát helyezi középpontba, isteni énjét, isteni arcát elnyomva. Ez az önállóság önaltatás és önáltatás.

Ennek egyenes következménye a Nagypéntek, mert ez az „önálló” ember keresztre feszíti a hozzá közeledő Szeretetet, s aztán eljut oda is, hogy pontosan emiatt vesz erőt rajta a félelem, a szorongás és mindenféle modern betegség.

A kis cetli pedig ott van minden ember zsebében: az utolsó kocsiban vagyok, elrejtőzve, de mindig jelen. Száműztél életedből...

Ez azonban nem szemrehányás most sem Isten részéről, hanem mély üzenet: a legsötétebb pillanataimban is jelen van Ő, még akkor is, ha nem látom, ha elfelejtettem. Ez a bűn sötétsége: amikor nem látom, nem tudom az Istent. Nincs istentudatom. Ez a tudatlanság.

A feltámadás lényege pontosan az, hogy megvilágosodom, megértem nemcsak fejemben, hanem szívemben, lelkemben, egész lényemben, hogy Ő nem hal meg számomra, én halok meg számára.

A feltámadás ténye és tudata a sírnál születik meg. Amikor meghalok saját magam számára, hogy Vele éljek, eltelek és betelek Szentlélekkel.

Ehhez viszont szemlélnem kell gyakran az Ember Jézus sírját, hogy meglássam magam mögött az Istenfia fényét. Így jutok Jézustól Krisztusig.

Meghalhatom bensőmben, de akár kívülről is a fehérbe megjelent angyalok – a hírvivők szózatát: „nincs itt, feltámadt” (Mt 28,6). Akkor majd észreveszem, hogy a Feltámadt Krisztus már nemcsak mögöttem, hanem fölöttem is van.

Krisztus feltámadt! Éljek úgy itt lent, hogy lássam Őt – Fent és Bent. Mindenhol. Ez a húsvéti hit lényege! Alleluja!