Reina bíboros homíliája: Vezetőre van szükség egy embertelen világban
Alessandro Di Bussolo / Somogyi Viktória – Vatikán
„Mi lesz az egyház életét érintő számos reform folyamattal, amelyeket Ferenc pápa elindított, és amelyek túllépnek a vallási hovatartozáson?” Ez a kérdés állt Baldassare Reina bíboros, a pápa római általános helynöke homíliájának középpontjában a Szent Péter bazilikában április 28-án, hétfőn Ferenc pápa lelki üdvéért bemutatott szentmiséjén. „Az emberek felismerték, hogy egyetemes pásztor volt, és Péter bárkájának szüksége van erre a széleskörű navigációra, amely túlmutat a határokon és meglepetéseket okoz” – állapította meg Reina bíboros. És a mi kötelességünk – folytatta a koncelebráló bíborosokhoz fordulva – „az kell legyen, hogy megkülönböztessük és rendezzük a megkezdett dolgokat, annak fényében, amit küldetésünk megkövetel tőlünk, egy új ég és egy új föld irányába.” A kockázat az, hogy „megpróbálhatjuk a menyasszonyt”, azaz az Egyházat „világi kényelem szerint öltöztetni, olyan ideológiai igények által vezérelve, amelyek szétszakítják Krisztus köntösének egységét”.
Olyan pásztort keresni, akinek jézusi tekintete van
„Ma egy pásztort keresni mindenekelőtt azt jelenti, hogy egy olyan vezetőt keresünk, aki tudja, hogyan kezelje a veszteségtől való félelmet az Evangélium elvárásaival szemben – hangsúlyozta Reina bíboros a több mint 180 koncelebráló bíborosnak, akik ezekben a napokban részt vesznek a május 7-én kezdődő konklávét előkészítő kongregációs üléseken, és különösen a több mint száz bíborosnak, akik majd megválasztják az új pápát. Olyan pásztorra van szükség, „aki jézusi tekintettel rendelkezik, aki Isten emberségének megjelenése egy olyan világban, amelynek embertelen vonásai vannak”. És végül, aki megerősíti, hogy „együtt, szolgálatokat és karizmákat alkotva kell járnunk”, mint „Isten népe, aki az Evangélium hirdetésére jött létre”. János evangéliumának a szertartáson felolvasott részletére utalva a bíboros helynök felidézte, hogy Jézusnak a búzaszemről szóló példázata, amelynek meg kell halnia ahhoz, hogy gyümölcsöt teremjen, „a pásztor nyája iránti szeretetéről szól”. Egy „pásztor nélküli juhnyáj” vagyunk. „Ebben az időszakban, miközben a világ lángokban áll, és kevesen rendelkeznek azzal a bátorsággal, hogy hirdessék az Evangéliumot egy lehetséges és konkrét jövő víziójává alakítva azt, az emberiség olyan, mint a pásztor nélküli juhok.”
Nem ez a megfelelő idő a visszafordulásra vagy a hatalmi szövetségek megkötésére
Jézus „igazi pásztora a történelemnek, amelynek szüksége van az üdvözülésre” – folytatta a bíboros. „Ismeri a terhet, amely mindannyiunkra nehezedik küldetésünk folytatásában, különösen most, amikor pásztorai közül az elsőt keressük a földön.” Ahogy az első tanítványok idejében is, magyarázta Reina bíboros, „vannak eredmények és kudarcok, fáradtság és félelem is”. A jelentősége hatalmas és a sugallt kísértések elfedik az egyetlen dolgot, ami számít: vágyni, keresni, dolgozni, miközben várjuk az „új eget és az új földet”. „És ez nem lehet az egyensúlyozás, a taktika, az óvatosság ideje, az az idő, amely a visszafordulás ösztönét ébreszti, vagy ami még rosszabb, a bosszúét és a hatalmi szövetségeket, hanem radikális hozzáállásra van szükség ahhoz, hogy belépjünk Isten szegény kezünkre bízott álmába.”
Ne féljünk a változásokkal járó veszteségektől
Az újdonság hirdetése láttán, amelyet Jézus jelöl ki számunkra, a bíboros vikárius szerint „nem engedhetünk annak a mentális és lelki lustaságnak, amely a múltban ismert Isten megtapasztalási formákhoz és egyházi gyakorlatokhoz köt minket”, amelyeket szeretnénk, hogy „vég nélkül ismétlődjenek, a szükséges változásokkal járó veszteségektől való félelem rabjaivá válva”.
Ne alakítsuk az Evangéliumot a világi logikához!
Reina bíboros hangsúlyozta Jézus együttérzését azok iránt, akik követik Őt, a „pásztor nélküli juhok” iránt, akikről senki sem gondoskodik, akik számára „úgy érzi, hogy Ő jelenti a Kenyeret, amely nem okoz csalódást; a vizet, amely szüntelenül eloltja a szomjat; a balzsamot, amely begyógyítja sebeiket”. Ugyanaz, mint Mózes napjai végén, amikor „rátekintett a sokaságra, amelyet vezetett”, és imádkozott „az Úrhoz, hogy ez a nép ne váljon pásztor nélküli nyájjá”. Reina bíboros rámutatott, hogy ez az ima most az egész Egyház imája, „minden nő és férfi imája, akik útmutatást és támogatást kérnek az élet fáradalmaiban”. „Ők egy olyan szó árvái, amely az önmegváltás ösztöneivel hízelgő sziréndalok között irányt mutat, amely megtöri a magányt, összegyűjti a kiselejtezetteket, nem adja meg magát az arroganciának, és van bátorsága ahhoz, hogy ne alakítsa az Evangéliumot a félelem tragikus kompromisszumaihoz, a világi logikával való cinkossághoz, a Szentlélek jeleire süket és vak szövetségekhez.”
Ferenc pápa és az önkímélet nélküli magvető utolsó cselekedete
A példa ehelyett Jézus, a jó pásztor, „aki saját halálával vet, megbocsát ellenségeinek, és az ő üdvösségüket, mindenki üdvösségét helyezi előtérbe a sajátjával szemben”. Ha hűségesek akarunk lenni az Úrhoz, „a földbe hulló búzaszemet úgy kell elvetnünk, hogy életünkkel vetünk”. Az örömteli aratásnak „át kell mennie a mag halálán, ami a mi életünk”. „A magvetőnek ez a szélsőséges, átfogó, kimerítő gesztusa Ferenc pápa Húsvétvasárnapjára emlékeztetett, arra a fáradhatatlan önátadásra, ahogyan megáldotta és átölelte népét a halála előtti napon. Isten irgalmassága fáradhatatlan hirdetésének utolsó cselekedete volt. Köszönöm, Ferenc pápa” – mondta Reina bíboros homíliájában.
Imák a pápáért
Nyitóimájában a pápa római általános helynöke azért fohászkodott Istenhez, hogy adja meg szolgájának és a mi Ferenc pápánknak, akire családja gondozását bízta, hogy apostoli munkásságának bőséges gyümölcseivel léphessen be az örök élet örömébe. A hívek könyörgésében azért fohászkodtak az Úrhoz, hogy a jó, amelyet az elhunyt pápa „köztünk gyakorolt, gyümölcsöt teremjen azokban, akiket szeretett és szolgált”. Az áldás előtt a bíboros helynök emlékeztetett arra, hogy ezekben a napokban sok római pap emlékezik meg pappá szentelésének évfordulójáról. „Mindannyiótokkal együtt szeretném megköszönni nekik a lelkipásztori szolgálatban tanúsított nagylelkűségüket, és imádkozni az Úrhoz, hogy erősítse meg őket a megszentelt élet iránti vágyukban”.
